Smoothie tál

A mai bejegyzésemben egy nagyon egyszerűen elkészíthető, de annál finomabb és egészségesebb receptet osztok meg veletek. A smoothie tál tökéletes lehet reggelinek, desszertnek vagy snacknek is, az alap recept csupán két összetevőből áll, és cukrot sem kell hozzáadni, mert magában is elég édes.

Csak egy előzőleg feldarabolt, és így megfagyasztott banánra és egy kevés tejre lesz szükség. A tej lehet sima tehéntej is, de bármilyen más tejjel elkészíthető, szerintem mandulatejjel még nagyon finom lehet, de akár vízzel is lehet helyettesíteni.

A turmixgépbe beleteszem a fagyasztott banándarabokat, és egy nagyon pici tejet öntök hozzá, először csak körülbelül egy evőkanálnyit. Inkább kevesebb tejjel kezdjétek, mert higítani könnyebb, mint a túl híg smoothie-t sűrűbbé tenni. Turmixolás közben néhányszor le kell állítani a gépet, és a masszát a turmix faláról a késekre kanalazni, de úgy 2-3 perc turmixolás után kész is a ’nice cream’-ünk, amely teljesen fagyi állagú, nagyon krémes a banánnak köszönhetően, és csodás az íze.

Az alap receptet több hozzávalóval, illetve a ’toppingokkal’, vagyis a feltétekkel lehet variálni. Tehetünk még bele más fagyasztott gyümölcsöt is, nekem a kedvencem még az áfonya, málna és eper; de csináltam már kakaóval is, sőt matchával is nagyon finom lehet.

Ma Gáborral a sima banános alapnál maradtunk, a tetejére pedig friss málnát és a cukormentes házi granolámat tettük. Írjátok meg kommentben, ha szeretnétek a granola receptjét!

Másik kedvenc ízkombinációm a banános-áfonyás alap naranccsal és mandulával. Az áfonya és a narancs nagyon jól illenek egymáshoz, nem hiába szokták az áfonyás receptekhez valamilyen citrusfélének a héját reszelni. A mandula pedig egy kellemes ropogást ad az egészhez.

Ebben az összeállításban a banános alaphoz cukrozatlan kakaóport tettem, a smoothie tetejére pedig banánt karikáztam, megszórtam házi granolával és végül áfonyát is tettem rá.

Remélem, kedvet kaptok kipróbálni ezt a receptet, bátran kísérletezzetek az ízekkel, és ha esetleg Instagramon megosztanátok, jelöljetek meg rajta, hogy láthassam a ti smoothie táljaitokat is! 🙂

// Kamilla

5 comments

  • Sára szerint:

    Szia! 🙂
    Ha nem bánod, elkérhetném a granolád receptjét? Régóta keresek már egy jó és kipróbált példányt, az pedig, hogy cukormentes, csak hab a tortán!

    • kamillaeva szerint:

      Szia! 😊 konkrét mértékegységek nincsenek, csak zabpelyhet, különféle magvakat, egy kevés kókuszolajat és juharszirupot pirítottam meg 200 fokon, utána pedig hozzáadtam vörösáfonyát és mazsolát 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Kövess Instagramon és Facebookon is!