Menyasszony lettem

Kétezer-tizennyolc június tizenkilenc.

Ebben a bejegyzésben nem a lánykérésről fogok írni. Annyira szép volt, és ez a téma annyira személyes, meg szeretném tartani magunknak. Arról viszont szeretnék írni, hogy milyen érzés 19 évesen menyasszonynak lenni, mivel csak szeptemberben töltöm be a 20-at. Nagyon sokan csodálkoznak, hogy miért választottam ezt. Hiszen fiatal vagyok, előttem az élet, minek akarok én férjhez menni.

Az igazság az, hogy nagyon sokáig hihetetlenül fontos volt nekem mások véleménye. Persze valamilyen szinten most is fontos, de közel sem annyira, mint mondjuk 4-5 éve. Az a Kamilla nem merné bevallani másoknak, hogy még csak 19, és így menyasszony. Tudom, hogy sokaknak tényleg nagyon furcsa, főleg a velem egyidősöknek, akik úgy érzik, 10 éven belül sem fognak férjhez menni, mert élvezni akarják az életet, vagy nem érzik még úgy, hogy el akarnák kötelezni magukat. Amikor néhány ismerősömmel beszélgettünk, szóba jött, hogy ha a párunk megkérné a kezünket, igent tudnánk-e mondani gondolkodás nélkül. Egyikük eleve elvetette ezt a lehetőséget, egy másik lány pedig azt mondta, hogy nagyon át kéne gondolnia (ő már nagyon sok éve együtt van a barátjával). Annyira furcsa ez nekem, úgy együtt lenni valakivel hosszú évekig, hogy nem akarsz tőle semmi komolyat. Tisztában vagyok vele, hogy a mostani világban ez a látásmód uralkodik, és ez a bevett szokás, én mégsem értek egyet vele. Ez az első komoly kapcsolatom, és boldog vagyok, hogy a mostani kapcsolatomba nem 10 véget vetett után, gátlásosan, előítéletekkel kezdtem bele.

Természetesen függött ez a neveltetésünktől és a vallási nézeteinktől is, de mi úgy kezdtünk neki ennek a kapcsolatnak, hogy hosszú távra terveztünk, és igen, ebben a házasság is benne volt. Az ismerkedésnek pont az a lényege szerintem, hogy meglásd, tudod-e szeretni a párodat. Mi is sokat beszélgettünk azelőtt, hogy úgy döntöttünk volna, komolyabb kapcsolatot szeretnénk, mint csupán barátság.

Ehhez kapcsolódik a másik olyan dolog, amit nagyon nem tudok megérteni. Mindenki azt kérdezi tőlünk, hogy miért nem élünk még együtt, nem félünk, hogy házasság után fog kiderülni, hogy nem tudunk egymás mellett élni? Ki hallott már ennél nagyobb hülyeséget? Azért válnánk el, mert Gábor nem hajlandó összepárosítani a zokniját, vagy mert én minden reggel órákat töltök készülődéssel? Az együtt élés egy tanulási folyamat, akkor is, ha nem vagyunk házasok, és akkor is, ha igen. Az eljegyzéssel kifejeztük szándékunkat, hogy az életünket töltsük együtt. Egy ilyen döntést nem hoz meg az ember szerelem és szeretet nélkül. Teszünk és tenni fogunk azért, hogy működőképes és boldog legyen a kapcsolatunk és a házasságunk.

Ha tényleg az igazival vagy együtt, akkor nem fogsz gondolkozni, mérlegelni, amikor megkéri a kezedet, hanem egyből igent mondasz. Nem akarsz várni a házassággal csak azért, mert „túl fiatal vagy hozzá”, vagy mert mások furcsának tartanának. A legjobb dolog eljutni arra a pontra, amikor csak boldog vagy, mert összekötheted az életedet a szerelmeddel, és nem érdekelnek mások megjegyzései, mert ketten vagytok már.

Kívánom, hogy veletek is megtörténjen!

És végül, de nem utolsó sorban fogadjátok szeretettel a jegyes fotózásunk eredményét ?

A fotókat Jámbor Dávid készítette.

// Kamilla

 

 

 

I N S T A G R A M

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Kövess Instagramon és Facebookon is!