kamillaeva

Read more

Egy igazán őszi outfit

A mai bejegyzésben egy olyan szettet szeretnék megmutatni nektek, ami egy igazi őszi kombó, nagyon szeretem hordani. Ősszel még igyekszem nem sok feketét hordani, kedvencem a beige és árnyalatai, a krémszín, szürkék, újabban pedig a világoszöld is. Igaz, az outfit alapja, a nadrág és a kabát is fekete, de ezeken kívül a beige szín dominál….

Read more

Esküvő utáni levertség, amiről senki nem beszél

Talán csak én éreztem így, talán mások is, de azt tudom, hogy az ismeretségi körömben senki nem beszélt erről a jelenségről. Nem tudtam lelkileg felkészülni rá, csak rámtelepedett az esküvő után. Nem is tudom pontosan, mikor, talán pár héttel később. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy akkor most depressziós lettem és bőgtem egész nap, csak…

Read more

Piskótatekercs három változatban

Decemberben sütöttem meg az első piskótatekercsemet, meg is osztottam itt, a blogon, aztán mostanáig meg is feledkeztem arról a receptről. Nem akartam ugyanazt a változatot elkészíteni, ezért kitaláltam még három variációt. Elsőnek kakaós-málnás tekercset készítettem, amikor szüleim és testvéreim jöttek át hozzánk látogatóba. A recept csak két dologban változott: Hozzávalók:a piskótához:8 tojás, szétválasztva 85 g cukor1/8…

Read more

Polgári esküvőnk

Ebben a bejegyzésben a polgári esküvőnkről fogok írni, Instán megszavaztátok, hogy szeretnétek így utólag ebben a témában posztot a blogon. Először a fontos tudnivalókat szeretném megosztani veletek. Mi a gyáli önkormányzatnál tartottuk a polgári esküvőnket, 15 nappal az egyházi esküvő előtt. Azért döntöttünk így, mert nekünk eleve az egyházi az, ami fontosabb, illetve így, hogy…

Read more

Az én egyedi menyasszonyi ruhám

A mai bejegyzésben el szeretném mesélni nektek a menyasszonyi ruhám történetét. A lánykérés után természetesen az első gondolataim között ott volt, hogy vajon milyen lesz a ruhám. Azt már a kezdetektől tudtam, hogy teljesen egyedi ruhát szeretnék, ami csak nekem készül, az én elképzelésem szerint. Egy kedves barátomnak pont a lánykérésünk előtt volt az esküvője,…

Read more

Mindent az ültetőkártyáinkról

Gondolkoztam rajta, hogy az összes grafikai elemet egy bejegyzésben mutassam-e be, de az ültetőkártyáink olyan különlegesek voltak, és annyira szerettük őket, hogy külön posztot szentelek ennek a témának. A szervezés elején nem is gondoltam még semmi extrára a kártyákkal kapcsolatban, úgy terveztem, hogy majd biztos hagyományos papír alapú névkártyákat fogok készíteni. Viszont meggyűlt a bajunk…

Read more

Az esküvőnk egy hónap távlatából // 2019-05-25

Hihetetlen, hogy már egy hónapja történt. Bevallom, elég nehéz túltenni magam rajta, hogy vége ennek az időszaknak, ennek a napnak, amire majdnem egy évig készültünk. Erre senki nem készít fel, hogy mennyire gyorsan elszáll az idő. Félre ne értsetek, nem estem depresszióba, hogy már nem esküvőzünk, hiszen utána kezdődik csak igazán az élet. Összeköltözés, saját…

Read more

Így kezdtük el az esküvőszervezést

Rég volt új bejegyzés, de az esküvő meg főleg a lakásfelújítás nagyon sok időmet elveszi. Viszont szerettem volna elkezdeni az esküvős sorozatomat itt, a blogon, így ma egy kicsit arról fogok beszélni, hogy mi milyen lépéseket tettünk meg elsőnek a lánykérés után. 2018. június 19-én kérte meg Gábor a kezemet, és utána nem sokkal elkezdtünk…

Read more

Friss tavaszi outfit és DIY scrunchie

A mai bejegyzésben megint egy outfitet hoztam nektek, ami már tavaszias hangulatú. Nálam most az öltözködés terén és a lakberendezésben is arat a beige és a krémszín, nagyon friss és üde megjelenést kölcsönöz. A blézert anyukám szekrényében találtam, nem is értem, hogy nem akadt meg rajta a szemem korábban, mert egyszerűen tökéletes. Elegáns, sokféleképpen variálható….

Read more

Valentin-napi hangulat

Kezdeném azzal, hogy szerintem túl nagy felhajtás van ekörül a nap körül, és én igazán soha nem is tartottam. Az év többi napján is lehetünk a szerelmünkkel, de ilyenkor én is szeretek valami különleges finomságot készíteni. Valentin-napon mindenki csokiba mártott epret készít, ki szerettem volna próbálni, de nem akartam, hogy olyan legyen, mint mindenki másé,…

Read more

Uborkás tekercs

A mai bejegyzésben egy nagyon egyszerűen elkészíthető, finom és egészséges snacket fogok megmutatni nektek. Az alaphoz kígyóuborkára lesz szükségünk, amit zöldséghámozóval hosszában vékony szeletekre vágunk. A feltéteket lehet variálni, én ma feta sajtot, paradicsomot és fekete olívát választottam. Egy uborkaszeletre tettem apróra vágott sajtot, paradicsomot, olívát, utána pedig feltekertem. Nekünk nagyon ízlett, remélem nektek is,…

Read more

Egy hét outfitekben

A mai bejegyzés egy OOTW lesz, de kicsit rendhagyóbb, mert egy kisebb kísérletet osztok meg veletek, amit én végeztem. Ha te is olyan ember vagy, aki szeret stílusosan öltözködni, akkor ismerős lehet, hogy a reggeli készülődés legnagyobb részét az tölti ki, hogy próbálod kitalálni, mit is vehetnél fel aznap. Tapasztalataim szerint ez mindig sok időt…

Read more

Crème brûlée

Erről a francia desszertről hallhatunk filmekben, láthatjuk elegáns éttermek kínálatában, de tényleg olyan bonyolult az elkészítése, mint amilyennek tűnik? Az édesség alapja nagyon egyszerűen elkészíthető, és egy Crème brûlée-hez használatos szakácsfáklyával a karamell réteg is könnyen kivitelezhető. Hozzávalók (3 nagy szuflé formához): 400 ml habtejszín160 ml tej80 g cukor5 tojássárgája1 tojásfehérje1 tasak vanília kivonat, én…

Read more

Monokróm outfit télre

A 2019-es év első bejegyzéseként egy téli összeállítást hoztam nektek, ami nagy kedvencem lett mostanában. Ha kicsit is érdekel titeket a divat, akkor ismerős lehet az érzés, hogy mindig újabb szetteken jár az eszed. Én így vagyok vele, szeretem frissíteni az öltözködésemet anélkül, hogy újabb ruhadarabokat vásárolnék, így a legtöbbet tudom kihozni a már meglévő…

Read more

Téli csodavilág

Emlékeztek arra a karácsony előtti hétvégére, amikor esett a hó? Csodás volt, nagyon jó hangulatom lett tőle. Eddig mindig azt mondtam, hogy nem szeretem a telet, de rájöttem, hogy én csak a hideget utálom. A gyönyörű havas tájat, azt a bizonyos tél illatot, a bekuckózós estéket különösen szeretem. Nagyon megihletett az a szombat, amikor szakadt…

Read more

Málnás-citromos tekercs

Hosszú kihagyás után végre visszatértem, új ötletekkel, motiváltan. Remélem, hogy tetszeni fognak nektek a jövőben megjelenő posztok. Ma egy desszertet hoztam nektek, ami kicsit tavaszváró, legalábbis nekem tavaszi hangulatom lesz tőle, de karácsonykor vagy Szilveszterkor is tökéletes lehet, nálunk nagy sikere volt. Hozzávalók: a piskótához:8 tojás, szétválasztva 85 g cukor2 ek citromlé1/8 kk só128 g…

Read more

Őszváró outfit

Be kell ismernünk, hogy hamarosan itt az ősz. Minden évben nehéz nekem ez az időszak, búcsúzni a nyártól, de idén valahogy olyan nyugalommal várom az őszt (pedig én is tanulni fogok szeptembertől). Ma ezt az őszies outfitet hoztam nektek, a bőrszoknya és a barnás-narancssárgás felső nekem legalábbis ezt az időszakot juttatja az eszembe. Felső: Zara…

Read more

Menyasszony lettem

Kétezer-tizennyolc június tizenkilenc. Ebben a bejegyzésben nem a lánykérésről fogok írni. Annyira szép volt, és ez a téma annyira személyes, meg szeretném tartani magunknak. Arról viszont szeretnék írni, hogy milyen érzés 19 évesen menyasszonynak lenni, mivel csak szeptemberben töltöm be a 20-at. Nagyon sokan csodálkoznak, hogy miért választottam ezt. Hiszen fiatal vagyok, előttem az élet,…

Read more

Miért használj fényvédőt?

Sokan nem tudják/tudjuk, hogy miért is fontos minden egyes nap az arcunkon fényvédő faktorral ellátott készítményeket használnunk. Sokáig én sem tulajdonítottam ennek akkora jelentőséget, pedig az a pár perc, amit a napunkból a fényvédő felvitelével töltünk nagyban befolyásolja bőrünk állapotát. De miért is érdemes használni? Elsősorban a bőrrák elkerülésének érdekében kell védenünk bőrünket a káros…

Read more

Kevélyhegyi levendulás

Vasárnap Gáborral és egy barátunkkal elmentünk Pilisborosjenőre levendulát szedni, és persze egy pár képet készíteni. Nagyon sokan voltak, de jó volt a hangulat. Budapesttől mindössze 25 percnyire van autóval, és ugyanazt az élményt adja, mint Tihany (bár oda is el szeretnénk menni), viszont több embernek elérhető távolságban. Sajnos pont június 17-e volt az utolsó nap,…

Read more

Rózsás fürdőbomba

Instagramon létrehoztam egy szavazást, hogy szeretnétek-e a saját készítésű fürdőbombámról egy blog bejegyzést, és sokan szavaztatok az igenre, tehát itt van. Testünknek és lelkünknek egyaránt szüksége van a felfrissülésre, nekem az egyik kedvenc módom erre egy kád vízben pihenés, olvasok, vagy csak hagyom, hogy szárnyaljanak a gondolataim. Szeretem extrákkal is feldobni a fürdővizemet, ezért előszeretettel…

Read more

Az önelfogadásról és önszeretetről // fotózás Budapest utcáin

„Megszeretni önmagunkat egy életre szóló románc kezdete.” -Oscar Wilde Ma megint egy komolyabb témáról írok nektek, amivel nagyon sokan küszködünk. Önmagunk szeretete és elfogadása nehéz lépés lehet, de egyáltalán nem lehetetlen, sőt szükséges is a boldog élethez. Az első dolog, amit meg szeretnék értetni, hogy a belsőségek fontosabbak, mint a külsőségek. Hatalmas közhely, de így…

Read more

Black and gold

Ma egy újabb outfit fotósorozatot hoztam nektek, amit a golden hour alatt fotóztunk. Ez a napfelkelte utáni és naplemente előtti rövid időszak, amikor a napsugarak narancssárgásak, és a fények sokkal lágyabbak, mint amikor napközben süt a nap. A szettemben is visszaköszön az arany szín, amit feketével párosítottam. Nemrég szereztem be ezt a New Balance sportcipőt,…

Read more

Legutóbbi Instagram képeim

Sziasztok! Gondoltam, elkezdek egy Instagram sorozatot itt, a blogon, amelyben megosztom veletek néhány bejegyzésemet az utóbbi időből. A közösségi médián belül az Instagram a kedvenc platformom, mert kiélhetem a kreativitásomat, és még egyfajta emléktárként is funkcionál, vissza tudom nézni a szép pillanatokat. Nagyon sok időt töltök a képeim megtervezésével, a megvalósítással és az utómunkával is,…

Read more

Virágos fotózás

A mai bejegyzésben megint egy fotósorozatot hoztam nektek. Instagramon hoztam létre egy szavazást, hogy milyen témájú posztot szeretnétek látni, úgyhogy ha ki akarjátok fejezni a véleményeteket vagy szeretnétek behind the scenes fotókat látni, akkor bátran kövessetek ott is! Ez a fotózás egy nagyobb projekt része, több sorozat fog készülni hasonló témában. Csak egy 30 perces…

Read more

Champignon juhsajttal

Még egy sós receptet sem osztottam meg veletek itt, a blogon, úgyhogy eljött ennek is az ideje. Ezt a receptet még 2014-ben tanultam a nagynénémtől, és azóta sokszor csináltam otthon is, mert egyszerűen elkészíthető, nagyon ízletes, köretnek is tökéletes, viszont húsmentes napokon is kiváló főfogásként.   Azt szeretem még ebben a receptben, hogy nincsenek pontos…

Read more

Az önbizalomról // tavaszi fotózás

A mai napon egy kicsit komolyabb témájú bejegyzéssel készültem nektek. Már régebb óta szerettem volna írni az önbizalomról, önértékelésről, mert meghatározza az életünket, ezért fontos témának tartom. Szerintem nincs olyan ember, aki valahol, életének valamely pontján ne érezte volna magát rosszul a bőrében, és itt most nem arra gondolok, amikor beteg vagy, és megijedsz a…

Read more

Variációk kis fekete ruhára

A mai bejegyzésben egy egyszerű kis fekete ruhát mutatok meg nektek 4 variációban. Szeretem azokat a ruhadarabokat, amelyeket többféleképpen lehet hordani időjárásnak, eseménynek, hangulatnak megfelelően. A rétegezést fogom ehhez használni, amiről már volt szó korábbi bejegyzésben. Nagyon könnyen fel lehet így dobni egy egyszerű darabot is, és úgy hordani, hogy minden alkalommal más hatást keltsen…

Read more

Erdei fotózás Zsófival

A mi párosunk esetében kétség kívül Gábor az igazi fotós, viszont nagyon jó élmény volt kipróbálnom magam a fotózásban. Sok dolgot tudok már, de sok hibát is vétek, ezeken a képeken is rengeteg lehet, de a hangulat nagyon tetszik. Ezt a kis erdőt többször is bejártuk már Zsófival, mindig jó visszatérni ide. Nagyon sok arca…

Read more

Kedvenc tavaszi frizura trendjeim

A mai bejegyzésben két trendet fogok bemutatni nektek, amik teljesen rabul ejtették a szívemet. Az év minden napján szívesen viselem őket, de úgy gondolom, hogy így tavaszra pont tökéletesek. Az egyikhez nem kell más, csak egy szép kendő. Bármilyen lehet, én ezt a fekete alapon virágos mintásat választottam a H&M-ből, ami a legtöbb outfitemhez passzol….

Read more

Piknik és fotózás a Budai Arborétumban – programajánló

A vasárnap délutánt a Budai Arborétumban töltöttük Gáborral. Hihetetlen, hogy ilyen nyugalmas kert létezik a város közepén, ahova el lehet menekülni a mindennapi gondok elől. Sok pad van bokrokkal és fákkal körülvéve, de mi egy kis árnyékos rétet választottunk a piknikünk helyszínéül. Így, hogy az idő végre melegebbre fordult egy piknik tökéletes program lehet. Mi…

Read more

Smoothie tál

A mai bejegyzésemben egy nagyon egyszerűen elkészíthető, de annál finomabb és egészségesebb receptet osztok meg veletek. A smoothie tál tökéletes lehet reggelinek, desszertnek vagy snacknek is, az alap recept csupán két összetevőből áll, és cukrot sem kell hozzáadni, mert magában is elég édes. Csak egy előzőleg feldarabolt, és így megfagyasztott banánra és egy kevés tejre…

Read more

Egy hűvös tavaszi nap Szentendrén // fotózás

Elterveztük, hogy milyen jó kis tavaszi fotózást lehetne megejteni Szentendrén virágokkal, csini kis tavaszi ruhában, napsütésben. Szép terv volt, de az időjárás közbeszólt. Csak engem zavar ennyire, hogy egyszer 18 fok van, másszor -1? Remélem, nem… Nagyon fáztunk, a kreativitásunk se volt a toppon, mégis, szerintem nagyon jó hangulatúra sikerültek a fotók, tetszenek is, és…

Read more

Francia vajas croissant csokikrémmel és eperrel

Az igazi francia croissant kicsi és nagyon vajas. Jól hangzik, ugye? A hiedelmekkel ellentétben az elkészítése nem is olyan nagy ördöngösség, ma megosztom veletek az én variációmat. Hozzávalók: – a tésztához: 500 g BL 55 búzafinomliszt 140 ml víz 140 ml tej 55 g cukor 40 g olvasztott vaj 15 g élesztő 1 kk só…

Read more

Március 15-e a Szépművészeti Múzeumban // programajánló

Ma meglátogattuk a Szépművészeti Múzeumot és a benne található Román Csarnokot, ami több mint 70 éve a látogatóktól elzárt állapotban állt, többnyire raktárként funkcionálva. A múzeum felújításon esett át, amelynek leglátványosabb része a II. világháborúban megsérült Román Csarnok helyreállítása. A gyönyörű falfestmények megújításán körülbelül 70 restaurátor dolgozott, és a végeredmény lélegzetelállító. A felújított Román Csarnok…

Read more

3 stílustipp // nőnapi fotózás

A mai bejegyzésemben egy újdonságot hozok nektek, ami eddig még nem szerepelt a blogon, de szeretném rendszeressé tenni. 3 stílustippet szeretnék megosztani veletek, ami könnyebbé teheti azokat a bizonyos “egy cuccom sincs, amit felvehetek” reggeleket. Tudom, hogy ez a poszt nem március 8-án lesz közzétéve a blogon, de aznap készült, úgyhogy szeretnék minden gyönyörű nőtársamnak…

Read more

Csokis habcsókos torta

Ma megint egy recepttel jelentkezem, igaz, ez kevésbé egészséges, mint az előző… 🙂 A hétvégén két születésnap is volt a családban, ebből az alkalomból készítettem, mivel én lettem a tortafelelős (amit amúgy cseppet sem bánok!). Kicsit macerás volt, kicsit sok idő volt az elkészítés, néhol kicsit csúnyácska lett, de legalább látszik rajta, hogy az alapot is…

Read more

Nyers vegán energiagolyók

Az első márciusi bejegyzésemben egy receptet hoztam nektek, amit már nagyon régóta ki akartam próbálni, és most végre sort tudtam rá keríteni. Ezek a kis energiagolyók nemcsak, hogy finomak, de egészségesek, 5 perc alatt elkészíthetők és tökéletesek lehetnek edzés előtti vagy utáni snacknek, vagy csak bedobni a táskába reggel, ha éppen siettek valahova. Hozzávalók: 100…

Read more

Kedvenc hidratáló termékeim

Igaz, hogy már február vége fele járunk, de az időjárás nagyon csalóka mostanában. Amikor azt hinnénk, hogy közeledik a tavasz, jön egy nagy havazás, és újra itt a tél. Éppen ezért gondoltam, hogy így márciushoz közeledve is megosztom veletek a kedvenc termékeimet, amelyek megmentették a bőrömet a téli hidegben. Az első kedvencem az ajkak ápolásáért…

Read more

Felhőmacaronok

Sziasztok! Mivel hat nappal utána van az évfordulónk, ezért Gáborral nem szoktuk tartani a Valentin napot (amúgy sem magyar szokás). Viszont azért én szoktam neki készíteni valamit ilyenkor is. Már nagyon régóta szerettem volna macaront sütni, de valahogy mindig elmaradt. Most azonban elhatároztam, hogy Valentin napra igenis megcsinálom! Ez a francia aprósütemény nem csak finom,…

Read more

A legjobb csokitorta receptem

Sziasztok! Ma megosztom veletek az én csokitorta receptemet. Sok kísérletezés után erre azt mondhatom, hogy a legjobb csokitorta receptem. Akik fel vannak iratkozva a youtube csatornámra, azok már találkozhattak ezzel a recepttel, ott videóban mutatom meg az elkészítését, de gondoltam, hogy itt a blogon is leírom nektek. A hozzávalók: – a krémhez: 150 g vaj…

Read more

Bemutatkozás

Köszöntelek a blogomon! Kamilla vagyok, jelenleg ipari termék- és formatervezést tanulok a BME-n, de közelebb állok a művészetekhez, mint a mérnöki részhez. Rajzolok, festek, énekelek, több hangszeren zenélek, és új dologban is kipróbálhattam magam, már két felkérésem is volt tetoválás grafikájának elkészítésére. Legaktívabb az Instagram oldalamon vagyok, heti minimum 4-5 poszttal, de igyekszem minden nap…

Showing all 42 posts



Kövess Instagramon és Facebookon is!